Nyári összefoglaló.

persze ez kaphatná a gyufagyári összefoglaló címet is, mivel ezen kívül mást nem nagyon csináltam, de azért hátha bekerül még más is. (imádom, mikor egy bejegyzés elkezdésekor még gőzöm sincs, hogy tulajdonképpen miről akarok írni.)
a gyufagyári napló befuccsolt. azt hittem, hogy sok mindent tudok majd ide lejegyezni, persze az ötletek meg is voltak, csak egyszerűen meguntam, hogy le kell ülni, szépen egymás mellé rendezni a szavakat, hogy így értelmet is nyerjenek, aztán formázni, átolvasni, ellenőrizni, címet kitalálni, címkék hozzáfűzni, feltölteni, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
volt azért pozitív is ebben a kis munkában. a testem kicsit megváltozott és most már látom a testedzés lehetőségét és értelmét. eddig bármikor próbálkoztam egy kis izommozgatással és –növeléssel, pár nap/hét után meguntam, mivel nem éreztem/láttam változást a fejem alatti kis hitványságon, amit porhüvelyként cibálok magammal nap mint nap, viszont most nyáron a sok üdítő-sör-bor-macskaalom emelgetése közben megindult a fejlődés. mikor észrevettem az első változásokat, úgy éreztem magam, mint harmadikos koromban, mikor nedvesített vattán kellett babot csíráztatni és megláttam az első sziklevélkéket.
más pozitívum hirtelen nem jut eszembe. elbutultam, elfáradtam, elfásultam.
mondjuk ez utóbbi talán alapból bekövetkezett volna a nyáron. aki folyamatosan és régóta olvas, észrevehette, hogy nem ugyanolyanok a bejegyzések. régebben tele volt álmokkal, tervekkel, gyakran mások számára érthetetlen tartalommal, (amik számomra viszont teljesen értelmezhető és fontos posztok voltak), most pedig csupán tényközlés az egész. semmi ötlet, semmi érzelem, csak a puszta tények. nem tudom, miért alakult így. lehet, hogy mert úgy érzem, bizonyos szempontból minden rendben. (jó, persze tudható, hogy _most_ semmi sincs rendben bennem, de ez valószínűleg átmeneti.) de az írásomon nem próbálok változtatni. ha próbálnék, még inkább erőltetetté válna az egész. (bár lehet, hogy ez így a 22-es csapdája, tudja fene.)
most pedig libbenek tova, mert próbáltam a gyufagyár és az egyetem közötti hétre belezsúfolni mindent, ami kimaradt nyáron, így most úgy érzem magam, mint valami sztár, akinek még az evést meg a szarást is bele kell zsúfolnia a naptárába.

ezt pedig küldeném az álszenteknek (és azoknak, akik szeretik):